Szinte teljes a foglalkoztatás a Somogy megyei Gigén

A településen a közmunkaprogrammal megvalósították a majdnem 100 százalékos foglalkoztatást, egy korábban szinte teljes munkanélküliséggel sújtott területen.
Hátrányból kovácsoljunk előnyt – ez az önkormányzat jelmondata. Gige ugyanis halmozottan hátrányos helyzetű település, az utóbbi években mégis fejlődésnek indult. A saját óvoda megteremtése azonban nem várt akadályba ütközik. Ennek pedig nem a kevés gyermek az oka, mint más somogyi kistelepüléseken. Csecsemőtől 18 éves korig 150 fiataluk van, 14 alatti gyermek pedig 105. Ezen belül óvodás korú mintegy 50. A népesség jelentős hányadát teszik ki a fiatalok és a gyerekek a 400 fős faluban. Gige református település volt, ahol hajdan az egyke családmodell volt általános. Ez mára megváltozott. Hátrányos helyzetű nagycsaládok költöztek be.

– Egy önkormányzatnak a legnagyobb veszélyt azt jelenti, hogy megszüntetik a gyermekintézményeket, mert újra létrehozni ezeket nagyon nehéz – mondta Bálint Ildikó polgármester. – Amíg a korábbi együttműködési formák a régi demográfiai adatokhoz, a lakosság mozgásához igazodtak, ez Gigében megváltozott tíz év alatt. Ezért hiába van egy intézményfenntartási társulásunk, amely kiváló óvodát működtet Csökölyben, ha a szülők nem oda, a zsáktelepülésre viszik a gyermekeiket, hanem Kaposvár felé. Csökölybe csak nyolc gyermek jár az oviba, a többi gigei a kaposfői óvodába, mert a testvéreik az ottani iskolában tanulnak. Az egy település halála, ha már óvodásként elvándorolnak a gyermekek, ezt szeretnénk megállítani.

Majdnem 100 százalékos foglalkoztatás

A településen a közmunkaprogrammal megvalósították a majdnem 100 százalékos foglalkoztatást, egy korábban szinte 100 százalékos munkanélküliséggel sújtott területen, amely fontos közlekedési útvonalon fekszik Nagybajom, Kadarkút és Kaposvár között. Most a GYES-ről az anyukák mielőbb visszatérnek a közfoglalkoztatásba, majd igyekeznek helyet találni a munkaerőpiacon . Ezért merült fel a helyi óvoda szükséglete. – A megoldást évek óta keressük, de nem találjuk – vallotta be a polgármester. – A kormányzat a zászlajára tűzte, hogy a bölcsődék és az óvodák maradjanak helyben. A TOP-os pályázatokban bíztunk, de ezek feltétele, hogy nagyobb infrastruktúrában gondolkodjunk. Van felújításra váró épületünk, a hajdani katolikus iskola, és a saját erőt is képesek lennénk hozzátenni. Viszont mi egyetlen csoportos, 25 fős óvodát szeretnénk indítani. De erre egyszerűen nem találni támogatást, ezért pályázatot jelenleg nem is adtunk be. De addig megyünk, amíg meg nem valósítjuk. Szeretnénk, ha az EMMI segítene nekünk, kezdeményeztem is tárgyalásokat ebben az ügyben.

A gigeiek két nagy problémája

Két probléma van, magyarázta Bálint Ildikó. Az egyik az, hogy úgy írták ki magyar forrásból a kormányzati pályázatokat, hogy a már meglévő, működő társulási intézményfenntartó tudna pályázni. Vagyis csak a csökölyi önkormányzaton keresztül lehetne. Azonban a gigeiek saját ingatlanáról van szó, és a csökölyi óvodában már csak kis érdekeltségük van. Szakmailag jó az együttműködés, csak a gyermekeket nem viszik oda a szülők, tette hozzá.
A másik probléma, hogy a pályázatokat minimum két csoportos óvodára írják ki, de egy 400 lelkes településen a fenntarthatóságra kell gondolni. Az óvodával hosszú távra terveznének. Amit elbír a település, az egy kiscsoportos óvoda, ennek lenne létjogosultsága – csak forrása nincs.

Fóliasátorban termelnek fűszerpaprikát

Gigén mindössze 30-40 idős van, az aktív korú lakosság háromnegyed részét alkotja a népességnek. Míg a 40 feletti szülők között általános a 8 osztályos végzettség, a gyermekeik már középiskolába járnak, sok érettségizett fiatal is van. Kezdetben kevéssé hittem benne, de a szüleiktől munkamorált láttak a közmunkában, és mertek elindulni, mondta Bálint Ildikó polgármester. A többségük már Kaposváron dolgozik nagyobb cégeknél. Mivel általában helyben találnak párt, nem szeretnék, hogy beköltözzenek a városba, ezért is fontos az óvoda. A szülők dolgozni akarnak, de csak úgy tudnak, ha gyermekeket elhelyezhetik.

A kitörési pontot nem csak az önkormányzat keresi, hanem az emberek is. Negyvenen dolgoznak a közmunkában. Most délelőtt a havat takarítják, délután a digitális szakadék csökkentésére, és a kerti munkásoknak szerveztek tanfolyamot. Több hektáron fóliasátorban termelnek fűszerpaprikát, és más haszonnövényeket. A terményeket 110 hátrányos helyzetű család között szétosztják szociális alapon. A nők a mezőgazdaságban, a férfiak az utak karbantartásán, az árkok rendbetételén munkálkodnak. Meglátszik a falun, hogy van jövedelme a családoknak, mert a saját portáikat is fejlesztik, értékelte a polgármester.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: