Megérkezett Debrecenbe a reformációs vándorkamion – videóval

A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából útnak indított reformációs vándorkamion, 19 ország 68 városát köti össze.
A reformáció múltja és jelene gördült be délután a Nagytemplom elé. Fekete Károly tiszántúli református püspök a kamion érkezésekor, a debreceni Református Nagytemplom előtt elmondta: az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) kezdeményezésére, a jubileumi emlékév alkalmából útjára indított vándorkamion interaktív kiállítótérben mutatja be a reformáció történetében meghatározó szerepet betöltő európai városokat.

Nemcsak reformátusok, hanem más felekezet tagjai vagy éppen a nem hívők körében is nagy népszerűségnek örvendett a kamion. A reformáció ugyanis nemcsak egyházi történés, nemcsak a hitről szól, hanem olyan esemény, ami nagyban formálta a történelmet – mondta el Johannes Göring túramenedzser.

A kamion tavaly november 3-án Genfből, Kálvin János svájci reformátor városából indult el és 19 ország 68 városát összekötve érkezik meg május 20-án a németországi Wittenbergbe, az ottani világkiállítás megnyitójára. Magyarországi első állomására Nagyszebenből érkezett a kamion, Debrecenből szerdán indul tovább Sárvárra, illetve Sopronba, majd elhagyja az országot. A vándorkamion három magyarországi állomása közül Debrecen az egyedüli református város.

- Büszke vagyok arra, hogy Debrecenbe eljöttek, a magyar Genfnek helye van ebben a sorozatban” – mondta Fekete Károly.

A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hozzátette: a kamion interaktív kiállítása lehetőséget biztosít arra, hogy a felkeresett városok polgárai üzeneteket fogalmazzanak meg. Debrecen húsz református gyülekezete, valamint a többi helyi protestáns gyülekezet, az evangélikusok és a baptisták valamennyien megfogalmazzák és elküldik üzeneteiket a kamionnal – jelezte a református püspök.

Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus 1517. október 31-én függesztette ki az egyházi megújulást követelő reformtéziseit a wittenbergi vártemplom kapujára, ettől a naptól számítjuk a reformáció kezdetét. A reformáció emlékévében csaknem négyszáz programot tartanak szerte a Kárpát-medencében.


Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: