Megbetegedtek a határőrök: toxin volt a rizsben és a felvágottban

Párolt rizstől és tavaszi felvágottól betegedett meg 126, a Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőr.
Ezekben az ételekben toxint termelő, B. cereus nevű baktériumot mutattak ki a laborvizsgálatok. Mint arról korábban beszámoltunk, először 61, majd 49, aztán újabb 16 rendőr jelentkezett az orvosnál január első napjaiban gyomor- és bélrendszeri panaszokkal. Kórházi ápolásra egyikük sem szorult, néhány nappal később mindegyikük szolgálatra jelentkezett.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) most elárulta, hogy a megbetegedések után négy Bács-Kiskun, Csongrád, illetve Békés megyei helyszínen, az érintett járási hivatalok közreműködésével végeztek ellenőrzéseket. Négy létesítményben – egy kiskunhalasi étteremben, egy orosházi szendvicskészítő műhelyben, illetve annak szegedi csomagolóüzemében, illetve egy békésszentandrási húsüzemben – a szakemberek 103 laboratóriumi mintát vettek. A mikrobiológiai vizsgálat a január 2-ai ebédre kiadott párolt „rizs eltett ételmintájából nagy mennyiségben, és az orosházi szendvicskészítő műhelyben megmintázott tavaszi felvágottból alacsonyabb csíraszámban toxint termelő B. cereust mutatott ki. A B. cereus, illetve toxinja akut bélrendszeri tüneteket okozhat” – írták.

A Nébih azt is közölte, hogy mivel az orosházi szendvicskészítő műhely, illetve a szegedi élelmiszercsomag-összeállító műhely „illegálisan – bejelentés, illetve külön engedély nélkül – működött, tevékenységüket azonnali hatállyal felfüggesztették”.

A megbetegedések után a rendőrség azt közölte, hogy a hasonló megbetegedések megelőzése és az esetleges járvány megfékezése céljából módszertani útmutatót adtak ki, és a benne foglaltak betartását az egészségügyi szolgálat folyamatosan ellenőrzi.

Forrás: baon.hu
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: