Gyorsvillamos épül Magyarországon

Nagyot lépett előre a Szeged és Hódmezővásárhely közötti gyorsvillamos ügye: december utolsó előtti napján a pályaépítésére, pénteken a szerelvények beszerzésére is kiírták a közbeszerzést.
A negyven kilométernyi pályából 29 már megvan, de többek közt öt megállót kell építeni Hódmezővásárhelyen és a szegedi végállomás előtti 4,5 kilométert is villamosítani kell. A pályaépítésre 13,25 milliárdot szán a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. – írta a Magyar Nemzet.

A MÁV nyolc, egyenként 30-40 méter hosszú, 100 km/h-s utazósebességgel közlekedő hibrid, dízel- és villamosüzemre egyaránt alkalmas járműre várja a gyártóktól az ajánlatokat. A kiírásban konkrét összeg nem szerepel, korábban 10 milliárdos tételről volt szó.

Összesen 23 milliárdból épül a tram-train a napi tízezer körüli Szeged és Hódmezővásárhely közt ingázónak. Szegeden 162 ezren, Hódmezővásárhelyen 45 ezren élnek.

(a kép illusztráció)
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: