Vargha: a katonák szolgálatát meg kell becsülni

A katonák szolgálatát, teljesítményét meg kell becsülni - emelte ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Kiemelte: ezért a honvédség valamennyi dolgozója kap "karácsonyi ajándékként" utalványt, de ezt a célt szolgálja a katonák illetményemelése is.

"A legfőbb érték, az ember, a katona" - szögezte le az államtitkár.

Vargha Tamás kifejtette: Magyarország erősödik, növekszik a GDP, bővülnek a költségvetési források. Fontos, hogy ezt felelősen osszák el. Az államtitkár felidézte azt is, hogy a héten négymilliárd forint értékben adtak át eszközöket a honvédségnek. 

Az államtitkár szerint most jó lenni katonának, és a következő években még jobb lesz. Ennek kapcsán kiemelte a tartalékosrendszer fejlesztését valamint a Honvédelmi Sportszövetség létrehozását. Megjegyezte: HSZ nem csak a sportról szól majd, hanem köztestületként egyfajta ernyőszervezetként szervezik alá azokat az egyesületeket, szervezeteket, amelyeknek fontos a honvédelem ügye.

Vargha Tamás beszélt arról is, hogy jövőre a NATO-ban is új világ kezdődik. Az új amerikai elnök, valamint Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból olyan változásokat hoz 2017-ben, amelyek nyomán a politikában és a gazdaságban is új világ kezdődik.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: