Breaking News

Undorító: két éven keresztül erőszakolta 9 éves lányát a debreceni férfi

Két éven át sorozatosan szexre kényszerítette 9 éves kislányát egy hajdúsági férfi. A gyermeket az anyja sem mentette meg pedofil apjától.
Még belegondolni is szörnyű, min mehetett át az a - most - 11 éves kislány, akit apja közel két évig használt szexuális játékszerként. A Debreceni Törványszék a vádiratában azt írja, hogy a férfi és élettársa közösen nevelték az akkor 9 éves gyermeket. Az apa már akkor is gyakran leitta magát, ilyenkor élettársát és lányát is összeverte. Az anya már ekkor sem ment rendőrségre és kórházba sem, a gyermeket sem vitte el. 2011-ben annyira megromlott a kapcsolatuk, hogy folyton vitatkoztak, megverték egymást. Az ittas apa ekkor kezdett rámászni a kislányára. Az anya azután olyan beosztásba került, hogy sokszor nem volt otthon éjszaka, később pedig már csak hétvégén látta a családja. A pedofil apa ekkor már folyamatosan együtt aludt kislányával, akit ez idő alatt többször is szexre kényszerített. A nő végül elköltözött a férfitől, akivel ezután már csak pár havonta találkoztak.

A gyermek azonban egy idő után felfogta, mit is tesz vele az apja, nem akarta látni a férfit, az anya azonban erőltette a látogatásokat, amelyek alatt az apa mindig megerőszakolta a gyermeket. A kislány az esetről hosszú ideig senkinem nem mert szólni, az apa ezért két éven keresztül nem bukott le.

Nincsenek megjegyzések