Páncélszekrényt akartak lopni - felismeri a betörőt?

Két férfi tört be egy ékszerboltba december 16-án, az üzlet páncélszekrényét akarták ellopni, amit az autójukhoz rögzítettek, majd kitépték a helyéről. Az elkövetőket azonban megzavarták: az egyiküknek sikerült elmenekülnie.
Eljárást indított a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, mert december 16-án hajnalban két férfi betört egy enyingi ékszerboltba, amelynek páncélszekrényét a gépkocsijukhoz rögzítették, majd kitépték a helyéről – írja a police.hu.

Az elkövetőknek nem sikerült elvinniük a páncélszekrényt, mert megzavarták őket. Az egyiküket sikerült a rendőröknek elfognia és őrizetbe vennie, a 27 éves ságvári lakos ellen lopás kísérlete miatt folytatnak büntetőeljárást.

A képen látható társa azonban elmenekült és ismeretlen helyre távozott, Erdélyi Tibor ellen elfogatóparancsot adtak ki. A rendőrség kéri, hogy aki információval rendelkezik a 37 éves, 165-170 centiméter magas, zömök testalkatú, kreol bőrű, barna hajú, barna szemű férfi tartózkodási helyéről, az jelentkezzen a police.hu-n megadott elérhetőségek egyikén.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: