Megvan Orbán Viktor kihívója

Még az idén el kell dönteniük a baloldali pártok vezetőinek, akarnak-e jövő tavasszal előválasztást. Később ugyanis már nem lesz idő azt megszervezni. Ehhez azonban megfelelő jelölteket is kell találniuk, elsősorban a miniszterelnöki posztra – írja az Index.
A portál néhány nevet is bedobott, úgymint: Botka László, aki korábban leszögezte, hogy még véletlenül se lenne kormányfő-jelölt. Aztán Gémesi György, akiről még az Index is azt írja, hogy valószínűleg csak azért keringetik a nevét a szocialisták, hogy ezzel üssék vissza a startvonal mögé a gödöllői polgármester mostanában formálódni próbáló új szerveződését. És itt van Hadházy Ákos is, aki ugyancsak szocialista trükkből kifolyólag szerepel egyáltalán a kasztingban, mivel az MSZP ezzel a lebegtetéssel akarta behúzni az együttműködésbe az LMP-t, lásd: mézesmadzag.

Ez eddig egy nagy, egészséges, kövér nulla. Amihez a Vasárnapi Hírek annyit tett hozzá, hogy a lapnak azt pletykálták: az MSZP-sek már meg is találták az emberüket. Akit persze nem neveznek meg, csupán azt árulják el róla, hogy „a közéletből jött – de nem politikus –, és a szocialisták szerint a bizonytalanokat és a politikai centrumban elhelyezkedőket is képes megszólítani.”

Hogy még szebb legyen a történet, állítólag Gyurcsány Ferencnek is megvan már a jelöltje, aki nem Gyurcsány Ferenc és nem Dobrev Klára.

Összefoglalom: Orbán Viktor kihívója a közéletből jön, de nem politikus és képes mindenkit megszólítani, ugyanakkor nem ő Gyurcsány Ferenc jelöltje és nem is ő Gyurcsány Ferenc, se Dobrev Klára, viszont Botka László talán, esetleg, netalán mégis 0,1%, az LMP-t és Gémesiéket pedig ütni kell.

Formálódó baloldali egység.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: