Breaking News

Megszólalt a balástyai rém egyik áldozatának apja: "Hála istennek, hogy meghalt"

Hiába figyeli 24 órában több kamera is a életfogytiglanosok minden mozdulatát, Szabó Zoltánnak, és Miklósi Viktornak sikerült kijátszaniuk az EU szabványoknak is minden tekintetben megfelelő rendszert, és hétfőn reggel véget vetettek életüknek.
Az ügyészség vizsgálja, miként fordulhatott elő, ilyen szigorú előírások ellenére, hogy az örök nem vették észre mire készül közös cellájábana két férfi. Nem ez az első eset, hogy az úgynevezett HSR ( hosszú idejű speciális rezsim) körletben a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésüket töltők közül valaki öngyilkos lesz. 2007-ben a három ember megölésért elitélt, Budai József végzett magával, 2008-ban pedig a Csepregi Péter, akinek a lelkén két emberélet száradt.

A balástyai rém, vagyis Szabó Zoltán a bíróság szerint négy nőt ölt meg, ezért ítélték örök rabságra. Többen is úgy vélekedtek, hogy a 48 éves férfi számlájára még egy gyilkosság írható ezt, azonban soha nem tudták rábizonyítani.

A Balástyán élő Szabó, minden áldozatával saját tanyáján végzett, majd elásta a holttesteket. Első áldozata Józsa Róbertné, Judit volt, akinek azért kellett meghalnia, mert elhitte Szabónak: segít neki benzint tölteni az autójába. – A lányomnak kifogyott az üzemanyag az autójából, és pont akkor ott járt ez a férfi, és felajánlotta a segítségét. Kicsalta a tanyájára a jóhiszemű, óvónőként végzett kislányomat, és ott végzett vele. A feleségem és nekem is tönkrement az életünk, Judit elvesztésére. Szabó halálával kapcsolatban az első gondolatom, hogy hála istennek, hogy nincs már közöttünk. Az én lelkemben már nincs harag, az irányába, de nem bánom, hogy véget vetett az életének- közölte a Blikkel elcsukló nagyon az édesapa, Almásy István.

A balástyai rém végzett Szanka Hajnalkával is. Édesanyja korábban ezt mondta Blikknek:

„Az bánt a legjobban, hogy a lányom a halála előtt sokat szenvedett, ökölbe szorított kézzel találták meg, amiről arra gondolok, hogy sírt és könyörgött. Szabót ez sem hatotta meg” – zokogta az édesanya.

Szabó cellatársa, akivel együtt akasztották felé magukat Miklósi Viktor. A gyálaréti férfi egy vita hevében fejszével agyonverte élettársát, V. Katicát, majd megfojtotta közös kilenc hónapos kisfiúkat Tomikát. Elmondása szerint a gyilkosság után egy szórakozóhelyre ment barátaival, ahol reggelig mulatott.

A megölt élettárs édesapja, Vörös Tibor tegnap némiképp megkönnyebbülve csupán annyit mondott a Blikknek: - Hála istennek, hogy meghalt, már éppen ideje volt.

Különleges ellenőrzés jár

A tényleges életfogytiglant kapott elítéltek blokkjában speciális biztonsági szabályok vannak érvényben. Az ablakok érzékeny riasztóval vannak felszerelve, amelyek rongálásra azonnal jeleznek, a körleten pedig egyszerre két elítéltet lehet mozgatni, de a foglalkoztató helyiségben és a szabad levegőn is csak ennyien lehetnek egy időben. A sétakörletet ráccsal zárt, be van kamerázva.

Nincsenek megjegyzések