Kálmánnak vagy Olgának nevezik a Hír TV új munkatársát?

Januártól az ATV helyett a Hír TV képernyőjén jelenik majd meg Kálmán Olga.
Az Index információi szerint a műsorvezető felmondott munkahelyén és az új évben az ATV helyett már a Hír TV csatornáján szerepel majd. A portál megkérdezte Németh Szilárdot, az ATV vezérigazgató-helyettesét, aki megerősítette az Index értesüléseit, annyi módosítással, hogy a korábbi információkhoz képest nem január, hanem február 15-től vált majd csatornát Kálmán Olga.

A vezérigazgató-helyettes elmondta azt is, hogy az új helyzet nem befolyásolja majd az Egyenes beszéd címmel futó műsort, amely továbbra is az ATV-n látható majd, azzal a különbséggel, hogy február közepétől új műsorvezetővel sugároznak majd. Kálmán Olga távozásának okairól nem kívánt nyilatkozni, pusztán annyit mondott: civilizált körülmények között váltak el.

Az Index információi szerint Kálmán Olga a cég karácsonyi bulija után mondott fel és egyértelműnek tűnik, hogy már hosszabb ideje tárgyalt egymással a műsorvezető és a Hír TV. Egy másik forrás szerint nem volt meglepő a váltás, ugyanis korábban már más tévékkel is felvette a kapcsolatot, ennek ellenére az ATV mégsem készült fel arra, hogy valóban elhagyhatja a csatornát az Egyenes beszéd műsorvezetője.

Kálmán Olga 2003-ban lett az ATV szerkesztő-műsorvezetője, így több mint egy évtized után távozik majd a csatornától.


Megosztás a Google Pluson

1 megjegyzés:

nutyer írta...

Legfeljebb más helyen fogja majd elmondani, hogy mit gondol a riportalanya. Beszélni úgyse hagyja.