Hitgyülis TapSanyi facebookon mocskolta Hír Tv-s Kálmánt aki közbe Olga

Szombaton robbant a bombahír: Kálmán Olga, az ATV műsorvezetője felmondott munkahelyén, és januártól már a HírTV-n folytatja. A műsorvezető több mint egy évtizede dolgozott az ATV-nél, 2003-ban vezette először az Egyenes Beszédet.
Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének alapítója Facebookon kommentálta a népszerű tévés távozását. Mint írja, Kálmán Olgának az ATV-től való távozása önmagában nem lenne rendkívüli történet, hiszen a médiában itthon és külföldön is gyakori az, hogy ismert műsorvezetők csatornát váltanak.

Két dolog fölött azonban nem tud szemet hunyni. 

Először is az, hogy a kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuló emberi viszonyt és hatékony együttműködést a műsorvezetőnő olyan stílusban és módon rúgta fel egyoldalúan, ami közgondolkodásra befolyással bíró személyhez méltatlan - írja Németh, majd folytatja a megdöbbenés második okával: Kálmán Olga a Hír TV-hez való szerződésével – akarva-akaratlanul – Simicska és szövetségesei Orbán Viktor elleni vendettájának központi szereplőjeként kínálta fel magát.

A kormányközeli média már megszellőztette, hogy Kálmán Olga havi 4 millióért ment át a Hír TV-hez. Információink szerint 4,5 millió lett a kialkudott összeg, a tárgyalások pedig már egy éve tartanak. Kálmán Olga korábban az RTL-lel is tárgyalt, de ott nem tudtak neki napi közéleti műsort adni, heti is csak az RTL II-n lett volna.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: