Elhunyt Korsós Bálint, a debreceni Dóczy Gimnázium igazgatója

Hosszan tartó súlyos betegség után 56 éves korában elhunyt Korsós Bálint, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának igazgatója - adta hírül a gimnázium honlapja.


Korsós Bálint 1994-től a Dunántúli Református Egyházkerület fenntartásában működő Pápai Református Kollégium Gimnáziuma internátusvezetője, majd igazgatóhelyettese, 2004-től igazgatója volt. A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának 2007-től volt igazgatója, ahol évtizedekre meghatározó iskolafejlesztést koordinált a 2011-2012-es tanévben. 

"Különösen jó érzékkel ápolta az iskola külkapcsolatait, szívügyének tartotta a határon túli magyarság sorsát. Kétszer is betöltötte az Országos Református Tanáregyesület elnöki tisztét. Pápán és Debrecenben egyaránt presbiternek választották gyülekezetében" - ismertette a gimnázium honlapja.

Korsós Bálinttól gyászistentiszteleten vesznek végső búcsút július 20-án vasárnap 12 órakor Debrecenben a Kossuth utcai református templomban, majd aznap délután Noszvajon helyezik örök nyugalomra a Református Temetőben.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog